Borok, Fajták      Hírarchívum  A különc Borvidék   VII. Páneurópa Vörösborverseny    

 
 
VII. Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny

Hivatalos eredmények
 
Letöltés
 

A Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny megrendezésére először tizennégy éve került sor. Az ötletet a páneurópaiság
gondolata, az európai összetartozás érzésének erősítése adta. Helyszíne a határváros Sopron, ahol a rendszerváltáskor
a határok "áttörésének" lehettünk részesei és tanúi, szerepet vállalva ezzel az európai történelem egyik
mérföldkövében.

A minden páros évben megrendezésre kerülő borversenyen magyar, osztrák, német, szlovák, horvát borok szerepelnek.
Évről évre egyre több bort neveznek a termelők: a legutóbbi 2004-ben megrendezett versenyen 182 mintát bíráltak a
magyar és külföldi szakértők.

A bírálat az O.I.V. által elfogadott 100 pontos rendszerben a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. által kifejlesztett számítógépes
bírálati rendszerrel történik.

A verseny bírálóbizottságának elnöke:
Dr. Kállay Miklós, Budapesti Corvinus Egyetem, egyetemi tanár, tanszékvezető
A versenyen való részvétel előnyei:

A Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny megrendezésének célja a borok nemzetközi megmérettetésén túl a díjnyertes borok minél szélesebb körű promóciója:
- Az eredményeket összefoglaló katalógust megküldjük a fogyasztókat célzó és a szakmai sajtónak, publikáljuk azokat.
- Az eredményeket megküldjük még borkereskedőknek, a HORECA szektor kiemelt szereplőinek.
- Az eredményeket internetes honlapunkon (www.soproniborvidek.hu) közzé tesszük.
- Az elnyert díjat a borászat kiválóan kommunikálhatja a fogyasztók felé a palackon, különböző kiadványokban, árlistán történő feltűntetéssel.
- A díjkiosztó ünnepségre és eredményhirdetésre 2006. december 7-én az VII. Magyarországi Bormarketing Konferencia esti fogadásán kerül sor, ahol szeretettel várjuk a díjazott termelőket. A vacsoránál a versenyen legjobban szereplő borokat kóstolhatják a résztvevők. A konferencia résztvevői a szőlész-borász társadalom mellett a bormarketingben érintett kereskedő cégek és non-profit szervezetek.


A nevezési határidő: 2006. november 15.
A borok leadásának határideje: 2006. november 15.


Jelentkezés, felvilágosítás:
Bormarketing Műhely Kht. Rigler Zsolt telefon: 06 30 989 1384 06 99 508 835 Postacím: 9400 Sopron, Pf.: 122. Fax: 06 99 508 836

Letölthető Dokumentumok:

Felhívás, és jelentkezési lap

Versenyszabályzat


Bízva abban, hogy hamarosan a VII. Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny nevezői között köszönthetjük,

Tisztelettel:

Molnár Tibor
Soproni Borvidék
Hegyközségi Tanács
elnök
Sárosi Miklós
Bormarketing Műhely Kht.
borászati szakmai vezető
Rigler Zsolt
Bormarketing Műhely Kht.
ügyvezető



 
 
© 2004-2007 Soproni Borvidék Impresszum
Powered & Designed: EGP